nosztalgikus hangulattól, látnunk kell azt is, hogy miként jellemezhető e legújabb iskolakezdés. Olvasom a napi sajtóban, hogy pénztelenség, személyzeti szűkítés, iskolaigazgatók leépítése, korgó gyomrú tanár, problémás gyerek – szűkre fogva Kocs Ilona szakszervezeti felelős szerint nagyjából ezek a jellemzői a most kezdődő új iskolai tanévnek. Bár a tavalyi évhez képest nem sokat változott Udvarhelyszéken a diáklétszám, az általános tendencia mégis azt mutatja: egyre kevesebb tanulója lesz az iskoláknak. „Székelyudvarhely környékén évfolyamonként legtöbb egy osztály szűnt meg. Ez nem olyan sok, de bajnak elég”- mondja Kocs Ilona.
És itt álljunk meg egy pillanatra: ami Székelyudvarhelyen „csak” baj, az nálunk, a Küküllőszögben tragédia. Miután már nincs Balázsfalván magyar I-IV osztály, 2-3 három emberen kívül ez senkinek sem fáj. Tragikus, ahogyan elveszítettük gerincünket, és magyar gyerekeinkből mi magunk, szülők nevelünk olyan korcsokat, akik néhány éven belül a legveszélyesebben ugató ebek lesznek. Csak ugatásukat mi nem fogjuk érteni, mert nem magyarul történik majd mindez, hanem olyan nyelven, amilyen iskolába járt a gyerek. A magyar mondás így szól: „Hitvány kutya, amelyik a saját vackát megugatja.” De mi nem csak, hogy megugatjuk, hanem szét is marcangoljuk ezt a családi fészket, ahol a „édesanya” ezentúl csak „mámá”, a „tej” „láptye”, és a „szeretlek” holmi „tejubeszk”.
Amikor az új tanügyi törvény újabb lehetőségeket tartogat, amire ebben az évben kellene felkészülnünk, addig alattunk vágják a fát azok a szülők, akik feladva minden gyökerüket, talán minden lelkiismeretfurdalás nélkül, gyereküket a lehető legtermészetesebben román iskolába iratták. Magyarázza már meg nekem is valaki, nyissa fel szemem, hogy én is értsem: egy olyan szülő, akinek családjában csak magyarok élnek, miért is nem érzi természetesnek azt, hogy felcseperedő gyerekei is a szülői ház rendjében maradjanak? Mitől természetes az, hogy az unokák iskolából hazahozott nyelvükkel felforgatják a magyar otthonok világát, és nem hogy nem szólalnak meg anyanyelvükön, de egyenesen szégyelleni valónak tartják. Édesanyák! Honnan került be gyerekeitek lelkébe ez a konkoly?
Azt gondoltam, hogy a szülő mindig a legjobbat akarja megadni gyerekének, és soha nem hajlandó arra, hogy kényelmi szempontból beérje kevesebbel. 2011 ősze számomra bebizonyította ennek az ellenkezőjét: gyerekeink akkora pofont kaptak tőlünk, szülőktől, azzal, hogy román iskolába irattuk őket, ami sokáig fog sajogni. Kedves szülők! Készüljetek fel, mert a ma adott pofon sokszorosan térül vissza! Azzal, hogy ma gyerekedből kiírtottad saját nyelvedet, lekopaszodtál te magad is!
Úgy látom, nyomott hangulatban kezdődik a tanév. Számomra mindenképp! Zokogok, amikor látom, hogy miként fecséreljük el azt, amit véres verejtékkel próbálunk menteni.
És hallom miként harsog a román ébresztő himnusz ezekkel az emberpalántáikkal, akik ha eddig nem is tudták mit jelent kicsinek lenni, most megtapasztalják. Azt hittük, ilyen már nem lesz többé, letűnt a kommunizmus „trejkulorjos” csillaga. Csalódnunk kell, vagy csak el kell ismernem: túl naív maradtam...
Már az ókori rómaiak is azt vallották, hogy a gyermek számára legalább 6 éves korig a legjobb iskola az "anyai öl". Várandós kismamák még ösztönösen tudják ezt, és "tanítgatják", fejlesztgetik babájukat anélkül is, hogy ezzel tisztában lennének... Gyakorta végigsimítják a hasukat, gondolatban, vagy éppen hangosan beszélnek a magzathoz, zenét, dalolnak, esetleg mesét vagy verset mondanak a még meg sem született Csöppségnek. Gyermekét tanítja, fejleszti a mama akkor is amikor a szíve alatt a magzattal, vagy a mellén a már megszületett Csöppjével a hintaszékben ringatóznak.
És, hogy milyen módszerekkel tudja fejleszteni anya a gyermekét? Az első években főleg a "beszédes" tevékenységekkel, mesével, mondókákkal, versikékkel. Később ez kiegészül a firkálással, rajzolgatással. Ez az anyai öl azt hinnénk, hogy nem tehet rosszat a gyereknek... Döbbenten látjuk, hogy de igen... odadobja magzatát egy olyan iskolába, ahol népéről, történelméről, gyökereiről soha nem fog hallani, ha meg véletlenül előkerül a téma, akkor a mese negatív szereplője lesz a magyar. És mekkora élmény lehet egy anyának gyerekét katrincában, vagy fotába öltözve látni, idegen mondókákat dadogva, idegen táncot járva csak azért, hogy megfeleljen a tanító néni, a „doámná” elvárásainak.
A magyarul tanulást szorgalmazzuk, és sokan csak legyintenek. Azonban kitartó munkával és hittel, vissza lehet lassan fordítani azt, ami visszafordíthatatlannak tűnt még pár évvel ezelőtt. Drága jó szülők! Ne legyünk „Pató Pálok”, akik mindig csak azt mondogatják: „Hej, ráérünk arra még!” Ezekben a hetekben tervezzétek újra gyermeketek jövőjét, és irassátok át MAGYAR ISKOLÁBA! Magyar gyerek magyarul tanuljon, hogy magyar maradhasson és továbbvigye a ti szüleitek, nagyszüleitek stafétabotját, hogy a küküllőszögi szórványban ne csak egy halvány emlék maradjon a magyar, hanem egy élő, és élni akaró, őszinte, dolgos nép! Áldd meg Istenünk ezt a mély és őszinte vágyunkat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése